Csertalakos – 27 fő

Két klassz házat is láttunk, kb. 1,5 MFt-ért!

Mielőtt beértünk, direkt megálltunk lefotózni a falu fekvését, a tájat, mert annyira szép volt! Zalai lankák, vetett földek, zöldellő fák mindenfelé. A másik, ami elvarázsolt, a fa pallók, ami a házakhoz vezettek, meg is örökítettünk párat. Sok az elhagyott ház, de eladó táblát nem nagyon találtunk, beszéltünk egy idős úrral, aki a piros madáretetőt készítette, a csokorba fogott magvakkal együtt, ő születése óta itt lakik, fiatalok nem nagyon költöznek vissza a faluba. Mutatott két házat, nem pontos az ár, de 1,5 millió forintért árulják őket, mindegyik nagy konyhakerttel és ránézésre 1 hektár körüli telekkel. A képeken bejelölöm, melyik 2 ház az. A harangláb egybeépült a polgármesteri hivatallal, előtte a szokásos postaláda és telefonfülke. Beszöktünk egy nyitva hagyott-elhagyott házba, nem tudom megállapítani, menthető-e még, a mennyezeti gerenda gyönyörű állapotban van. Az 50-es években még 180 fő élt a településen, most 27 lakója van. Elmentünk a városba, a pénz ígérete felé, elhagytuk a földeket, odaadtuk egészségünket az élelmiszeriparnak. Olvasom a város honlapján: mozgó húsbolt… amikor ott a föld, az ólak, igen, kemény munkát kell befektetni. Remélem, hamarosan visszamegyünk, minél többen.

Séta a faluban

Közelben levő nagyvárosok:
Lenti: 19,6 km
Nagykanizsa: 60,1 km
Zalaegerszeg: 33,3 km
Körmend: 57,1 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba kezdenének. Elláthatnának a közelben óvodákat, iskolai közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
A város honlapján van még sok jó kép, a múltról is!
Facebook oldaluk nincs.

Ingatlanvásárlás:
Érdemes ellátogatni egy kirándulás alkalmával, nagyon kedvesek a faluban és mindig több az információ, személyesen jobban lehet tárgyalni 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.