Libickozma – 26 fő – 2 év múlva

Semmivel nincs távolabb a Balatontól, mint a Káli-medence vidéke, igaz, hogy sík vidék, de kárpótol az erdő és a kis tó a falu határában. Még a sokszor hibásan működtetett falusi turizmus sem jelent meg, autó nem jön, a stáb áll a kamerával az út közepén és csodálkoznak. Csend van, egy idősebb külföldi tulajdonos kerítést javít, egyetlen kutya ugat, szárnyas hangja csak a falu polgármesterének portájáról. Mellette még pár család tart állatokat, nyulakat, egy házaspár juhtej termékek készítésével foglalkozik. A statisztika szerint egy fővel csökkent a lakónépesség száma. Szép házak, széles utca, szépen rendben tartott minden. Csak a csend túl hangos. Ha lenne valaki, aki tudna egy bevásárló közösséget szervezni a közeli Kaposváron, elképzelhető, hogy szívesebben költöznének ide olyan emberek, akik életet visznek a faluba: élelmiszert termelnek, amit maguk is megesznek és felnevelik rajta a következő generációt. Alább pár link, ahol már most is lehet termékeket értékesíteni.

Köszönet a kisfilm elkészítéséért Keindl Dávidnak és a M2 Petőfi TV stábjának.

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Marcali: 25,3 km
Kaposvár: 35,7 km
Fonyód: 37.6 km

Libickozma 2 évvel ezelőtt.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
A falu honlapja
Facebook oldaluk
A Mi Libicünk Egyesület

Civil szervezetek a környéken:
Kaposvári Éléstár Egyesület

Nézzétek meg, mennyi termék értékesítési lehetőség van a környéken:

Ráksi Porta helyi termelői piac – aktív, értékes kezdeményezés, fogadnak termelőket!
Zicsi Szorgos Kezek Szociális Szövetkezet – ide is lehet termelőként csatlakozni
Néhány termelői piac

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.