Pamlény – 41 fő

Sorban a harmadik zsákfalu, amit bejártunk egymás után, mindegyikből ki kell jönni és újra menni, be a völgyek közé. Átlagos borsodi mini település, a jelző itt csupa pozitívumot jelent: nyugodtan lehet gazdálkodásba, állattartásba kezdeni, megtermelni a saját élelmiszert a családdal. Családdal… szét vagyunk feszítve ebben a tekintetben. De az az igazság, hogy a szülői házat elhagyva, megkapva az áhított önállóságot, többnyire nehezen boldogulunk. Nincs ott az „öreg”, hogy a kicsikre vigyázzon, hogy megmutassa, hogyan pakoljuk a gyújtóst. Nincs ott a „kicsi”, hogy a sparhelt mellett ülő nagyapa szemébe kiérlelt könnyeket csaljon. Aztán szaladni kell és ingázni, ha beteg, ápolásra szorul. Pedig elférne akár a nyárikonyhában.
Egy eladó táblát láttunk, hatalmas területtel, rálátással a közeli dombokra. A Janka patak szeli keresztül a falut, partján zöldellő pipitér. Nem kell gondolkodni, mi jobb nekünk: annyi pénzt keresni, amennyin hulladék élelmiszert megvásároljuk, közben elválasztva lenni a tápláló Földtől és a természetről, vagy kihúzgálni a veteményesből a gyomot, széthajtani az ásott föld rögeit, fészket készíteni a krumplinak, elvégezni az ember munkáját: élelmet teremteni. Fogódzkodunk a fejlődésbe, közben titkon mindenkinek nagyon fáj – el kell engedni és átadni magunkat az élő életbe visszahullásnak.

Séta a faluban

Egy eladó ház a faluban (ha még él a hirdetés)

Közelben levő nagyvárosok:
Encs: 30,6 km
Kassa (Sk): 46,1 km
Rudabánya: 43,4 km

Kicsit távolabbi nagyvárosok:
Szerencs: 58,1 km
Miskolc: 61,4 km

Kinek ajánljuk?
Önellátásra berendezkedni készülőknek, turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszert a helyi vendéglátással ellátnák. Van a közelben bevásárló közösség, rengeteg termelői piac, oda is érdemes becsatlakozni termelőként. A szervezetek, akik ilyen kezdeményezéseket működtetnek, általában nagy tapasztalattal rendelkeznek és segítőkészek, érdemes hozzájuk fordulni!

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk nincs/nem találtam

Civil szervezetek a környéken
Termelői piacok a megyében

Működő bevásárló közösségek, közösségi mezőgazdaságok a környéken:

Eleven Föld Szociális Szövetkezet
Pro Lecsó Bevásárló Közösség
Pásztortáska Baráti Kör/közösségi mezőgazdálkodás
Borsodi Kosár Kör

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.