Tetszik nekem ez a közút, nincs burkolat, a teremtetten járunk. Gondolom meg lehet szokni a sárban csúszkálást, az elakadó csizmát a hóban. Zoli helybéli kísérőnkkel megyünk, le is marad, beszélget, talán töltenek is. Ha jól számoltuk, 21 ház van, 6 állandó lakó, ebből 2 magyar, 11 ház külföldi tulajdon, ők csak szabadidősen jönnek, kényelmezni, szép tájat nézni, füvet lenyírni. Az emberek a mesebeliséget keresik, hát itt van, minden ház nagyon szép, a környezet is, beszélni lehet a levegővel, olyan tiszta, talán így nem mar vékony savként a süket csend. Szoktam hallgatni, van-e hangja a falunak, ordít-e kölyök valahol, vagy négylábú, hallani-e bármilyen szólamban kukurikút. Itt ilyenek nincsenek, akár lehetne egy felrázós üveggömbben is a falu. Nem tudom, mi lesz, ha a külföldiek nyugdíjas korba érnek, eltöltenek itt tíz-húsz évet. Utána újból becsukódnak a spaletták, mást hoz a világ. Nincsen eladó ház, most ez marad így. Ha azon a lyukon nézek bele a képzetembe, ahol nekem jobban tetszik, ott akkor lakik 15 család csecsemőtől kamaszig gyerekekkel, a nagy mutatja a kicsinek a szöcske lábát, anyuka kimegy a kertbe fokhagymáért a lángoshoz. Emberek ételt termelnek, életet növesztenek, életet élnek.

Izgalommal voltam, áll-e még délcegen a második életét taposó kenyértartó postaláda gyanánt a falu közepén. És ott volt. Másodszor járunk itt, az odavezető út príma, látható fejlesztés nemigen történt, áll az idő, markában tartja a zsákfaluság. Húsz ház van összesen és egy gyönyörű tó, a parti vendéglátóhelyen éppen közös főzést tartanak. Gulyás, esznek, fiatalok, nem is érteni, hogyan vannak itt most ennyien. Keresem a konyhakerteket, az idős bácsié, aki öt éve még járt a termények közt, ma már fájóan gazdátlannak tűnik. Nincs jószághang, hiányzik egy illat, kukoricadara keveredve szénával, őszi kertek felhője friss ló-marhatrágyával. Mostanában volt néhány cikk, igazolta a világhelyzet is, a turizmus egyáltalán nem megoldás a megmaradásra, pici szelet, de az ember akkor marad, ha be van ütve rendesen a földbe, mint a paradicsomkaró, dolgot talál az istállóban, a beszaladó gyerekeknek paprikát szakít a vajaskenyérre. Munka is kell mellé, vannak nagyobb települések a közelben, de a megvetett földet, a gazdaságot szívfájdító elengedni.

Az öt évvel ezelőtti látogatásunk a településen

Közelben levő városok:
Lenti: 9,3 km
Zalaegerszeg: 49,4 km
Nagykanizsa: 54,3 km

A tó horgászegyesülete

Tél elején járunk, de valahogy nagyon alszik a falu, nem érezni az ízét, nem kanyarognak disznóperzselőből felszálló illatok, vannak nem nagyon falusias házak az egyetlen utcában. A környéken gazdag a vadállomány, talán a vadászatra építve maradtak meg így. Hegyek, erdők övezik, gazdálkodást egy méhészeten kívül nem nagyon láttunk. Olvasom, hogy a nyolvanas évekre 10 főre csökkent az itt élők száma. Pedig biztonságos hely, a vadászok mellett megférnének lurkók az utcán, kacsa és tyúk a livádában, lehetne terelni jószágot, embert kétkezibb, élettel telibb mindennapok felé. Legyen büszke az asszony a kamrapolc gazdagságára, az ember pedig az erejére, amit egy szép portába fektetett.

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Lenti: 9,3 km
Zalaegerszeg: 46,2 km

A falu és az önkormányzat honlapja
FB oldaluk: nincs/ nem találtam

Harmadszor járunk a faluban, ha most kezdenénk, nem lenne cél, mert öt év múltán több mint ötvenen lakják a zalai aprófalut. Tünde kísér, aki 2019 óta a település polgármestere; az előző ciklusban először képviselő, majd alpolgármester volt.  A legnagyobb hír, hogy az itt élők negyede, tizenkét fő gyermek, másfél évestől a tizenhét évesig, akik itt fognak felnőni és remélhetőleg nem mind vágynak majd el a faluból. Az őslakosok száma egyre fogy, a falu jövője az elszánt és itt végleg letelepedni akaró beköltözőkön múlik. A külvilággal való kapcsolattartást és az otthonról végzett munkát segíti a nemrég bevezetett optikai kábel. A közösségi élet élénk, például kézműves keddeket szerveznek, a diákok közül többen a közeli Waldorfba, illetve a városba járnak iskolába.  Tünde szerint a faluközösség működésének alapja egy olyan közös minimum, amihez mindenki igyekszik tartani magát: rendben tartom a környezetemet, igyekszem úgy élni a hétköznapjaimat, hogy ne legyek mások terhére, és ha valakinek szüksége van rá, segítségére vagyok. Láttuk az öt évvel ezelőtt még csak váz formájában levő szalmabála házat, megismertem a kicsiket, azóta nagyra nőttek. Nagyjából a lakók hetven százaléka művel konyhakertet, egyre nagyobb jelentőséggel bír az otthon termesztett zöldségek, gyümölcsök fogyasztása. Nem győzöm mondani, milyen erős a kötél a saját élelem előállítása és a megmaradás között.

Séta a faluban

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
A falu önkormányzata, honlapja: http://www.gombosszeg.hu/
A település FB oldala

Az előző 2 bejegyzés a faluról

Az első látogatáshoz képest eltelt öt év, harmadszor vagyunk a faluban. Józsi polgármester háza előtt parkolunk, elkísér minket. Először a faluház, kínálás, olyan nincs, hogy a kitöltött pálinkát nem fogadjuk el. Huszonkét éve polgármester, maga is gazdálkodik, birkákat tart, takarmányt termel, egy hete buli volt, a körjegyzőségnek vágtak és sütöttek. Most valahogy más érzés a falu, mint legutóbb, Józsi bízik a benépesedésben. A lejtős utca végén egy fiatalember fordul be a kapun tacskó kutyákkal, kosárral. Utoljára két éve voltunk Iborfián, azóta két fiatal vett itt házat, gyerek nincs a faluban. Beszélgetünk a kerítésnél, csodáljuk a habos dáliákat, a tervek szerint az ország dália fajtagyűjteményét hozza létre. Látom a kertet, látja, hogy bemennék, két oldalt ámulatos dísznövények, a padlizsánsütéshez begyújtva a tűz, hátul a veteményes, kecskék, szárnyasok jönnek fel a kertből hangunkra. Állok kitárult szívvel és bolondságot érzek, mit kell örülni egy ilyen eseménynek. Hogy egy ház elkelt, egy parázs elhullott és az a kicsi (nem kicsi) terület életre kelt. Meglátogatjuk még az aszalóházat, a meggymagok öt éve ülnek benne, néhol áll az idő, néhol megindul. Van eladó ház a faluban, legyen remény, ha hó van, a meredek utcán egy új generáció élvezi a szánkó-sebességet.

Séta a faluban

Az első bejegyzés a faluról (2015)
A második bejegyzés a faluról (2018)

Közelben levő városok:
Zalaegerszeg: 19,6 km
Lenti: 23,9 km
Körmend: 43,1 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, akik agglomerációs térségként használhatnák a falut. Háztáji léptékű gazdálkodással foglalkozóknak.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal

Facebook oldaluk nincs, a falu hársfáinak nyitottak oldalt.

Autónak támaszkodva nézi a mobilt, amikor megyünk, átlagos fiatal lány, csak 5 hektár földdel és számtalan jószággal. Párja, Dani éppen a faluban segédkezik kerítésépítésben, hamar megtalálták a faluban a hozzájuk hasonló vidékre költözötteket, vagy olyan kapcsolatokat, amik enyhíteni képesek a jött-mentség érzésen. A konyhában ülünk, kapunk kávét, két kismacska bolondoskodik a szekrény alatt, tépik a függönyt, kiborítják a cipőt. Eszter mesél, hogy nehéz, a saját gazdaságukat 2 éve kezdték el felépíteni és a napi apróságok fogyasztják az erőt. Amikor új kerítés kell, a szomszéd kutya a kecskére támad, amikor kellene még épület, a saját ház is haladhatna, két borjú érkezik, törődni mindenben velük is. Közben szeretni ezt a létet. Ez egy másik karrier, a ranglétra itt szó szerint létra, ha valami szar, az is a gyakorlatban értendő. Szeretni minden fokával, bűzével, állagával. Eszter mondja, pont ezt szeretik, mióta megismerték egymást, erre készülnek, az elképzelések közösek voltak, és ezt az életformát tartják élhetőnek. Hatalmas kihívásokkal, de éppen akkora örömökkel.

Mindketten mezőgazdasági és természet-környezetvédelmi végzettségűek, mielőtt indultak, sok tapasztalatot gyűjtöttek. Dolgoztak itthon mezőgazdasági területen, majd Dániában is egy évet egy nagy tejelő tehenészetben. Nézem a képeiket, mennyire melengető, hogy bármi mást is választhattak volna talán, mégis a gazdálkodás mellett döntöttek. Dánia után tudták, hogy nem szeretnék a nagyüzemi állattartást, inkább kisebb léptékkel, természet közeli tartásmóddal, és minőségi termékekkel foglalkoznának. Fiatal gazda pályázattal indultak, nem kezdhették túl kicsiben a feltételek miatt, így vettek egy kecskenyájat, 40 jószággal.

A mostani állományuk 6 marha, 50 kecske, cirka 30 tojó tyúk és a hozzájuk tartozó kakasok, 20 növendék csirke, 20 napos csibe, 3 kacsa, 2 kutya, 3 cica – ők a csipet csapat. Sok a változó, születés, elhullás ez ezzel jár, igyekszenek „termőre fordítani” amijük van.

Még nem teljes egészében termelik meg a saját takarmányt, de ez lenne a cél, a szálas takarmányt, vagyis szénát, lucernát mindenképpen maguk szeretnénk előállítani. Persze ehhez még rengeteget kell fejlődni, tanulni, de az eredmény – hogy nem csak a maguk ételéről tudjuk hol termett, hanem az állatokéról is – az bizony hatalmas érték.

(a nagyon szép fotókat Hajnal György készítette, az amatőr képek saját, illetve Esztertől kapott)

Harminchatról negyvenhétre, három év alatt, szép ugrás, így van remény, hogy pár év múlva ötven fő feletti település lesz. Kanyargós út visz oda, dombos, az út mentén még a régi beton korlát, időben és romantikában megdőlve. Igazából egyetlen utcácska, kár, hogy nem mértem mekkora, még sétának is kevés. Sok ember a kertekben, szépen vetett ágyások a télre, a gyerekkorban orromba ragadt faluillat. Elkészült a ház is, ahol 3 éve kisgyerekekkel építkeztek, meleg fények látszanak kifelé. Vannak hangok, jószágoké, embereké, lovasoké kutyával, fiatalok, mennek a tájba. Állunk és némán vagyunk boldogok, mert egy hangok nélküli faluban elkerülhetetlen a szív összeszorulása, az ember az állkapcsában érzi, hogy  nem a jó fajta üresség van, hanem ami megeszi a ködöt is maga után. Szerencsére itt nem táplálkozott, sőt, az emberek táplálkoznak, földjeikből, egymásnak adott reményből, a kertet ismerő gyerekek fényéből. Nem bánom, hogy mázas lett kicsit az írás, ilyenkor ez van belül. Láttunk egy jó állapotú eladó házat, a falu vezetői nyitott jó emberek.

Séta a faluban

A három évvel ezelőtti bejegyzés a faluról

Virágzik a repce novemberben, ház nem fogyott, de ember sok, hét lélek ment máshova, így, vagy úgy. Esteledik, kevés már a fény, a kontúrok életlenek, fáradtan sétálunk és azt érzem, nincs mit nekidőlni a szélnek, meg nem tart meg, átesünk az elmúlásba. Nincs kutyahang, nincs ember, mint egy makett, néhány tehénnel és baromfival berendezve. Egyetlen aszfaltos utca, tán nincs egy kilométer sem, 2,7 négyzetkilométer az egész. Írja a Wikipédia, a jobb megélhetés miatt nem csak ingáztak, hanem el is költöztek a lakók. Van közelben város, így jó lenne, ha megfordulna a divat, ahogy sok helyen már fordult, a városban lakók mennének kicsit a közeli településekre. Olvasom hozzászólásban, hogy nincs munkahely, iskola, bolt. Nincs, tényleg, nem mindenki kész rá, de hiba ugyanazt a kényelmet keresni vidéken. Ez más. Sokféleképpen fel lehet építeni, de többnyire megéri a karó mellől szedett meleg paradicsom íze, a nehezen megóvott burgonya, a rengeteg fáradozás és ballépés, ami változtatja az embert.

Séta a faluban

A három évvel ezelőtti bejegyzés a faluról

Tizedel a kényelmi világ, a valaha százhuszonhét lakóból csinált hetet. Dolgozott száz évig, elvette a vetemény látványának kívánalmát, kivette a kezekből a földműves szerszámokat. A fő utca hatszáz méter, a falu kiterjedése egyik irányba ezerkétszáz, másikba kétezer méter. Csöppség az egész. Nincs templom, bolt, posta, orvos, óvoda. iskola, italbolt. Képzelem az érzést, most, karácsonykor vágyik-e oda valaki, érzi-e, ez az otthon, húz-e a szív valakit odafelé. Eladó házat nem láttunk, az aszalóház ugyanúgy áll, ahogy három éve láttuk, benne a legutolsó aszalványokkal. Felnyitom a kis fiókot és mozdulatlan utazom oda, ahol az édesisten az emberek fejét még nem engedte kis képernyőik fölé hajolni. Tizenhét háza van a falunak, elég lenne egyszerre öt elszánt család, akik az utolsó öregektől megtanulhatnák, ami még hiányzik, a kicsikkel bogarat kergetnének donáldkacsa helyett, nem csak embert nevelnének, hanem embert gyökérrel, megtanulni kapaszkodót növeszteni az igaziba, maradni a teremtésben.

Séta a faluban

Az előző bejegyzés a faluról

Tizenhat ház, tizenhét ember, egyetlen fel-le meredek utca. Ebben a faluban készült a számomra ikonikus fotó, az a kép, ami segíteni próbált egy kis hírt prüszkölni a világba, figyelem, porból-sárból vagyunk és a városi csillogás sokszor vakít, de csúszunk-omlunk szét, a föld visszaszív komplett falvakat, épületeket. A statisztika szerint 1 fővel emelkedett a lélekszám. Van a faluban egy nagyon helyes vendégház, a dombtetőn sajtműhely, bárányok, pónilovak, az út közepén elhagyott állkapocs csont. Harangláb van, az utcai telefonfülkét kipróbáltuk, működik. Lenti városa van viszonylag közel, és nem tudunk kitérni a fejlődésnek vélt változás elől. Kényelmet szeretnénk, boltban megvenni, utazni menni, új ruhával vigasztalódni. Mintha rossz irányba folyna az erő, nem bele a földbe, majd belénk, élelem formájában, készen akarunk pénzért életet, de hát nem sikerül ez. Milyen jó lenne valahol középen, ha van egy darab kert, a lehető legtöbbet megtermelni, a többit megvenni. Írják, hogy nincs idő, a nap után nincs kedv, de elég kicsiben, egy óra naponta és amúgy is a Föld visszatölt.

Séta a faluban

Az előző bejegyzés a faluról