Teresztenye – 26 fő

Fáradt szívvel érünk a faluba, ez az utolsó előtti település a három nap alatt, a tizenkettedik. Alig képes az ember befogadni ennyi szépet, csordultig van az élmény, fáj az üresség. Már nem jegyzetelünk, megdőlt fejjel megyünk és fotózunk eszelősen, lássatok, ez kincs, vissza kell térni és egyben lenni az élő élettel. Leporolom magamban a kérdést: a fiatalok napjuk nagy részében egy kis dobozt kémlelnek – mit várnak, hova látnak át az online képernyőkön? Korholni persze nincs kit, az egyetemes fejlődésnek kell látszania ennek a fajta elmaradottságnak, mielőtt az igazságra rájövünk.
Mandulaligeteken, bújós völgyeken át vezet a faluba az út, ott bent olyan kacskaringós kis utcák, hegyre fel, aztán vissza, az embernek kedve volna gyermek módjára szaladgálni. Református temploma Árpád-kori eredetű, a falu már részese az Aggteleki-karsztvidéknek, patakja mindig hűs és a legnagyobb esőt is elnyelik a barlangfolyosók. Néhány házban turistaszállást adnak, néhol aprójószág van, egy tehéncsordát is láttunk fent a hegyen. Csak egy jó szervezés kell, egy személy, aki a falut kelti életre, a kerteket, a jószágot, életet visz a faluba, nem csak pénzt. Mert az elfogy és ott állunk majd lerogyva megint, nem kelt ki a mag, üresek a földek, mert bevételre számítottunk, nem munkára és megélhetésre. Értitek ezt? A környéken is van jó példa, civil szervezetek, bevásárló közösségek, alább linkelem őket, olvassátok el!

Séta a faluban

Közelben levő nagyvárosok:
Rudabánya: 11,3 km
Kazincbarcika: 29,3 km

Kicsit távolabbi nagyvárosok:
Ózd: 46,7 km
Miskolc: 49,6 km
Rozsnyó (Sk): 53,9 km
Encs: 64,5 km

Kinek ajánljuk?
Turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszert a helyi vendéglátással foglalkozóknak.
Van a megyében két erős civil szervezet, bevásárló közösség, rengeteg termelői piac, oda is érdemes becsatlakozni termelőként. A szervezetek, akik ilyen kezdeményezéseket működtetnek, általában nagy tapasztalattal rendelkeznek és segítőkészek, érdemes hozzájuk fordulni!

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk
Galyasági Településszövetség

Civil szervezetek a környéken
Termelői piacok a megyében

Működő bevásárló közösségek, közösségi mezőgazdaságok a környéken:

Eleven Föld Szociális Szövetkezet
Pro Lecsó Bevásárló Közösség
Pásztortáska Baráti Kör/közösségi mezőgazdálkodás
Borsodi Kosár Kör

5 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Teresztenye – 26 fő

  1. Csak tudnám miből lehet megélni és családot eltartani egy ilyen faluban…
    Nagyon semmiből. Ezért is néptelenednek el ezek a falvak. Oké hogy gyönyörűek és kellemes a levegő, de élni is kell valamiből. A gyereket is szeretné iskolába, egyetemre járatni az ember. Orvos se ártana ha megbetegszik valaki. Ezek a közösségi szolgáltatások meg csak nagyon nehezen érhetők el egy ilyen faluban. Pláne BAZ megyében! Bár az tény, hogy BAZ megyében vannak a legszebb apró falvak.
    Szerintem a mezőgazdaság se opció már. Eladó föld nincs. Ami van az „zöld bárók”, városi állatorvosok és ügyvédek tulajdonában van. De ha volna is, akkor is ki tudna 2-3 millió Ft/ha áron földet venni?! Lőrincen kívül nem sokan. És akkor még nem beszéltem az eszközökről. Mind egytől egyig sokmilliós tételek.

  2. Gyönyörűek ezek a falvak, de a kevés munkahely, kevés orvosi ellátás mellett is a legnagyobb problémát a cigányságban látom. Sajnos a nagy létszámuk, félelmet keltő, agresszív magatartásuk, lustaságuk mindent felül ír. Mármint hiába a szép, élhető kis falvak lennének az állandó és nyaraló lakosoknak, igazán a cigányok mentalitása, bűnöző életvitelük lehetetlenné vagy nagyon nehézzé teszi az ott lakók életét. S ez is hozzájárul az ilyen csodálatos falvak elnéptelenedéséhez. Sajnos BAZ-megye élen jár ezzel az óriási gonddal, de az ország szinte minden kistelepülésére jellemző.

    • Az 50 fő alatti településeken nulla-1 a cigányság lélekszáma, az ottaniak szerint nem mernek nagyon ott rosszalkodni, mert azonnal tudják, ki volt. A köztes, nagyobb településeken viszont nagyon sokan vannak…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.