Harminchatról negyvenhétre, három év alatt, szép ugrás, így van remény, hogy pár év múlva ötven fő feletti település lesz. Kanyargós út visz oda, dombos, az út mentén még a régi beton korlát, időben és romantikában megdőlve. Igazából egyetlen utcácska, kár, hogy nem mértem mekkora, még sétának is kevés. Sok ember a kertekben, szépen vetett ágyások a télre, a gyerekkorban orromba ragadt faluillat. Elkészült a ház is, ahol 3 éve kisgyerekekkel építkeztek, meleg fények látszanak kifelé. Vannak hangok, jószágoké, embereké, lovasoké kutyával, fiatalok, mennek a tájba. Állunk és némán vagyunk boldogok, mert egy hangok nélküli faluban elkerülhetetlen a szív összeszorulása, az ember az állkapcsában érzi, hogy  nem a jó fajta üresség van, hanem ami megeszi a ködöt is maga után. Szerencsére itt nem táplálkozott, sőt, az emberek táplálkoznak, földjeikből, egymásnak adott reményből, a kertet ismerő gyerekek fényéből. Nem bánom, hogy mázas lett kicsit az írás, ilyenkor ez van belül. Láttunk egy jó állapotú eladó házat, a falu vezetői nyitott jó emberek.

Séta a faluban

A három évvel ezelőtti bejegyzés a faluról

Virágzik a repce novemberben, ház nem fogyott, de ember sok, hét lélek ment máshova, így, vagy úgy. Esteledik, kevés már a fény, a kontúrok életlenek, fáradtan sétálunk és azt érzem, nincs mit nekidőlni a szélnek, meg nem tart meg, átesünk az elmúlásba. Nincs kutyahang, nincs ember, mint egy makett, néhány tehénnel és baromfival berendezve. Egyetlen aszfaltos utca, tán nincs egy kilométer sem, 2,7 négyzetkilométer az egész. Írja a Wikipédia, a jobb megélhetés miatt nem csak ingáztak, hanem el is költöztek a lakók. Van közelben város, így jó lenne, ha megfordulna a divat, ahogy sok helyen már fordult, a városban lakók mennének kicsit a közeli településekre. Olvasom hozzászólásban, hogy nincs munkahely, iskola, bolt. Nincs, tényleg, nem mindenki kész rá, de hiba ugyanazt a kényelmet keresni vidéken. Ez más. Sokféleképpen fel lehet építeni, de többnyire megéri a karó mellől szedett meleg paradicsom íze, a nehezen megóvott burgonya, a rengeteg fáradozás és ballépés, ami változtatja az embert.

Séta a faluban

A három évvel ezelőtti bejegyzés a faluról

Tizedel a kényelmi világ, a valaha százhuszonhét lakóból csinált hetet. Dolgozott száz évig, elvette a vetemény látványának kívánalmát, kivette a kezekből a földműves szerszámokat. A fő utca hatszáz méter, a falu kiterjedése egyik irányba ezerkétszáz, másikba kétezer méter. Csöppség az egész. Nincs templom, bolt, posta, orvos, óvoda. iskola, italbolt. Képzelem az érzést, most, karácsonykor vágyik-e oda valaki, érzi-e, ez az otthon, húz-e a szív valakit odafelé. Eladó házat nem láttunk, az aszalóház ugyanúgy áll, ahogy három éve láttuk, benne a legutolsó aszalványokkal. Felnyitom a kis fiókot és mozdulatlan utazom oda, ahol az édesisten az emberek fejét még nem engedte kis képernyőik fölé hajolni. Tizenhét háza van a falunak, elég lenne egyszerre öt elszánt család, akik az utolsó öregektől megtanulhatnák, ami még hiányzik, a kicsikkel bogarat kergetnének donáldkacsa helyett, nem csak embert nevelnének, hanem embert gyökérrel, megtanulni kapaszkodót növeszteni az igaziba, maradni a teremtésben.

Séta a faluban

Az előző bejegyzés a faluról

Tizenhat ház, tizenhét ember, egyetlen fel-le meredek utca. Ebben a faluban készült a számomra ikonikus fotó, az a kép, ami segíteni próbált egy kis hírt prüszkölni a világba, figyelem, porból-sárból vagyunk és a városi csillogás sokszor vakít, de csúszunk-omlunk szét, a föld visszaszív komplett falvakat, épületeket. A statisztika szerint 1 fővel emelkedett a lélekszám. Van a faluban egy nagyon helyes vendégház, a dombtetőn sajtműhely, bárányok, pónilovak, az út közepén elhagyott állkapocs csont. Harangláb van, az utcai telefonfülkét kipróbáltuk, működik. Lenti városa van viszonylag közel, és nem tudunk kitérni a fejlődésnek vélt változás elől. Kényelmet szeretnénk, boltban megvenni, utazni menni, új ruhával vigasztalódni. Mintha rossz irányba folyna az erő, nem bele a földbe, majd belénk, élelem formájában, készen akarunk pénzért életet, de hát nem sikerül ez. Milyen jó lenne valahol középen, ha van egy darab kert, a lehető legtöbbet megtermelni, a többit megvenni. Írják, hogy nincs idő, a nap után nincs kedv, de elég kicsiben, egy óra naponta és amúgy is a Föld visszatölt.

Séta a faluban

Az előző bejegyzés a faluról

Kanyarog fel, s le, nincs kiírva a házak falára, hogy baj van, megdőlt a lejtő, elindultunk lefelé. Nagyvároshoz ennyire közel nem illik kihaldoklani, toporzékolósan érthetetlen és csak bízni kell, hogy ez átmenet. Már a bronzkorban lakott a falu, a legmagasabb lélekszám 371 volt. Mintha működne a nagyvárosi porszívó, szívja-szívja ki az embereket, az idős marad, a fiatal a pénzt ismeri, veszi a hat hét alatt feltuningolt mellet és egészséget gondol. Pedig nem olyan sok idő és a fáradozás is jól esik előállítani sajátot, legalább az idény terményeket, tartani egy-két fát, tyúkot is lehet, csak hát persze, elveszik a kényelem. Szép portákat látunk, néhol szántott földet, kis fóliasátrat, a meleg őszben túlórázó büdöskéket. Ha brit tudós lennék, azt mondanám, megéri ide jönni fiatalnak, dolgozhat valamelyik közeli városban, a kerti munka fel fogja tölteni. S ha talál még hasonlókat, akik élelmiszert szeretnének termelni, indíthatnának piacot, bevásárló közösséget, közösségi mezőgazdálkodást is.

Séta a faluban

A közelben levő városok:
Nagykanizsa: 21,5 km
Zalaegerszeg: 34,8 km
Keszthely: 49,8 km

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk: nincs/nem találtam

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba kezdenének. Elláthatnának a közelben óvodákat, iskolai közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel.