Gombosszeg, 5 év múlva – 54 fő

Harmadszor járunk a faluban, ha most kezdenénk, nem lenne cél, mert öt év múltán több mint ötvenen lakják a zalai aprófalut. Tünde kísér, aki 2019 óta a település polgármestere; az előző ciklusban először képviselő, majd alpolgármester volt.  A legnagyobb hír, hogy az itt élők negyede, tizenkét fő gyermek, másfél évestől a tizenhét évesig, akik itt fognak felnőni és remélhetőleg nem mind vágynak majd el a faluból. Az őslakosok száma egyre fogy, a falu jövője az elszánt és itt végleg letelepedni akaró beköltözőkön múlik. A külvilággal való kapcsolattartást és az otthonról végzett munkát segíti a nemrég bevezetett optikai kábel. A közösségi élet élénk, például kézműves keddeket szerveznek, a diákok közül többen a közeli Waldorfba, illetve a városba járnak iskolába.  Tünde szerint a faluközösség működésének alapja egy olyan közös minimum, amihez mindenki igyekszik tartani magát: rendben tartom a környezetemet, igyekszem úgy élni a hétköznapjaimat, hogy ne legyek mások terhére, és ha valakinek szüksége van rá, segítségére vagyok. Láttuk az öt évvel ezelőtt még csak váz formájában levő szalmabála házat, megismertem a kicsiket, azóta nagyra nőttek. Nagyjából a lakók hetven százaléka művel konyhakertet, egyre nagyobb jelentőséggel bír az otthon termesztett zöldségek, gyümölcsök fogyasztása. Nem győzöm mondani, milyen erős a kötél a saját élelem előállítása és a megmaradás között.

Séta a faluban

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
A falu önkormányzata, honlapja: http://www.gombosszeg.hu/
A település FB oldala

Az előző 2 bejegyzés a faluról

Az alábbi hozzászólás érkezett: “Gombosszeg, 5 év múlva – 54 fő

  1. Nagy öröm látni, hogy van gyümölcse a munkájuknak!

    A cikkből az optikai kábeles internet részre felkaptam a fejem. Az otthonról végezhető munkák száma megnőtt, valóban nem lehetetlen már ilyen munkákból megélni. Nem tudom mi kell ahhoz, hogy minden településen ilyen internet legyen, de sokkal hozzájárulhat az újbóli benépesítéshez. Ismerek olyat, akinél ez alapfeltétel lenne a munkája miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük