Márokföld – 47 fő

Mintha egy hullámvasúton utaznánk Zalában, hol kicsit fejlettebb a falu, elindult már valami, aztán a következőben megint csak a múlt nyomai vannak. Egyik helyen találkozunk lelkes odaköltözöttekkel, a következő helyen pedig több a romos épület, mint a szomszéd faluban. Ki érti ezt…
Márokföldön ez valahogy vegyesen volt megtalálható, aki ott lakik, menne el, házak pedig vegyesen vannak omladozók és felújítottak is. Egy francia-magyar szobrász házaspár hívott be portájukra, ők is árulják a házukat, mennének. Egy hektáros gyönyörű birtok is van eladó, a képek között megtaláljátok a paramétereket. Csodás házak és gazdasági épületek között sétáltunk megint, a dombokon almafák, aztán egy keramikus háza. Itt is fel-felbukkannak már az Őrség jellegzetességei, már csak pár kilométer a híres turisztikai desztináció, szerintem nyugodtan lehetne erre is építeni. A faluban már több vonzó célpont van, például Tündérkert, Kalandpark, Energiapark, éppen levendulást telepítenek, a földmunkánál tartanak 🙂 Itt áll a hatalmas, 250 éves kőris fa, amit 2014-ben beneveztek az „Év fája” versenybe. Sok olyan tanyát láttunk út közben, ahol vendéglátást is folytatnak és a tapasztalat szerint nagyon szeretik a látogatók, ha a szolgáltatás mellé valami plusz érdekességet is kapnak. A kertben termett zöldségeket a reggelihez, a ház mögötti kecskék sajtjából készült tejet. Oda lehet adni az utazóknak kincseinket. Csak először keressük meg. Márokföld is egy ilyen kincses település, ásó kell hozzá, emberi ész és erő és kész a boldog élet. Vagy a permakultúrás termelés.

Séta a faluban

Közelben levő nagyvárosok:
Lenti: 17,4 km
Őriszentpéter: 22,2 km
Zalaegerszeg: 43 km
Szentgotthárd: 43,3 km
Körmend: 46,8 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba kezdenének. Eljárhatnának közösen piacra, értéket teremtve a helyi élelmiszernek. Elláthatnának a közelben éttermeket, közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
A város honlapja
Facebook oldaluk
Márokföldi Kalandpark

Mesés Hetés oldala
A közelben működik a Borostyán Szociális Szövetkezet boltja
A Lenti termelői Piac
Őrségi Termelői Piac

Ingatlanvásárlás:
Érdemes ellátogatni egy kirándulás alkalmával, keressétek meg a szobrászt, olvassátok el a kirakott hirdetéseket, személyesen jobban lehet tárgyalni is 🙂

2 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Márokföld – 47 fő

Hozzászólás a(z) András bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.