Márokföld – egy év múlva – 43 fő

Visszamentünk újra, mert utólagosan éterikusan megismerkedtünk ott élőkkel. Högl Csaba és felesége, Kati jó pár éve költözött a faluba, nem volt a terveik között, de folyamatosan mentorálják a faluba érkező új lakókat. Csaba azt mondja, tíz év, mire valaki már nem friss beköltözőnek számít. Sok megkeresést kapnak vidékre vágyóktól, többnyire városból költöznek ki, életformát változtatnak, szeretnének jó élelmiszerhez jutni, ha nem is a teljes önellátás a cél, de a saját élelmiszer egy részének előállítása és az emberi közösség iránti vágy. Ugye én megmondtam. Példa példa hátán, hogy kinyílt egy kicsi ajtó, ahol sorra érkeznek a jó élet iránt érdeklődők. Márokföldre fiatal, kisgyermekes párok is érkeztek, mostanában hét gyerekkel gyarapodott a falu, van szellemisége a településnek, lakik tanító és lelki felfogású emberek. Élelmiszert, tojást, sajtot, zöldségeket egymás között cserélnek, gombásznak, tavaly telepítették a Márokföldi Levendulást, közösen, összefogva. Újabban azt mondom, hogy az nagyon-nagyon fontos lenne, hogy minden faluban legyen egy ilyen emberpár, mint Csaba és Kati. Ezeken a mindennapos apró részleteken, segítségeken, mester keresésen, esti elfáradt lélek megpaskolásán múlik majdnem minden. A költözés folyamata, a beilleszkedés és a későbbi vidéki közérzet is. Érezni, hogy számíthatsz valakire, lenyomhatod akkor is a kilincset, ha csak a fáradt ember lettél.
A vidéki lét olyan, mint a házasság. Ha egyszer a tenyerébe helyezkedtél, meg fogod kapni tőle szerelmét és sártól fröcsögő megjegyzéseit. Ott kell állnod és hagyni keresztülmenni rajtad az életet. Bent jártunk egy házban, ami tavaly még ember nélkül volt, Gyula kertészmérnök, karácsonyra elkészül, jöhet a család a gyerekekkel. Hátravezetett a birtokhoz tartozó erdőbe, lesz akkora terület, hogy elfér a szarvasmarha is. Újul a ház, a gazdasági épületek, belül visongok kicsit én is örömömben.

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Lenti: 17,4 km
Őriszentpéter: 22,2 km
Zalaegerszeg: 43 km
Szentgotthárd: 43,3 km
Körmend: 46,8 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba kezdenének. Eljárhatnának közösen piacra, értéket teremtve a helyi élelmiszernek. Elláthatnának a közelben éttermeket, közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
A város honlapja
Facebook oldaluk
Márokföldi Kalandpark

Rengeteg élelmiszer beszerzési és értékesítési kezdeményezés van:
Mesés Hetés oldala
A közelben működik a Borostyán Szociális Szövetkezet boltja
A Lenti termelői Piac
Őrségi Termelői Piac

 

2 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Márokföld – egy év múlva – 43 fő

  1. Tisztelt Hölgye/Uram, aki ezeket az oldalakat szerkeszti.
    Az iránt érdeklődnék, hogy Nagykanizsa környékén az Önök ismeretei szerint volna e olyan község, település, zsákfalu, ahol kb. 100 nm-nyi melléképület volna, mert szeretnék egy olyan manufaktúra méretű üzemet beindítani, amely két ember számára tudna munkát biztosítani.
    Ha a szükséges gépeket beszerzem nem marad sok anyagi lehetőségem ingatlan vásárlására.
    Kérem, ha idejük engedi válaszoljanak, ill. ha meg tudnák adni elérhetőségüket személyesen is szeretném Önöket felkeresni.

Hozzászólás a(z) Palisca Mária bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.