Bakonyság – 44 fő

Könnyes gombóc a torkomban, fáradtan érjük el a falut, az utolsó lesz a magyarországi ötven fő alatti lakosú települések közül. Puhára mosott csipketerítőként terül a tájba, pár kedves utca az egész. Kis kerek tér, kicsi templom, olvasónk adja kölcsön éjszakára a gyönyörű vendégházát. Csöndes a falu, csöndes, éppen hogy repül egy-két baromfi-szó. Szívesen kerültem volna a léptekkel tehénlepény körül, nem lett rá alkalom, a falu polgármestere éppen nem látja a fellendülést. Jöttek már külföldiek, megvettek sok házat. Ilyenkor mindig földbe gyökerezik az életem, miért engedik ezt. Ott a föld, vannak az eszközök és van az idő, ami alatt képes az ember előállítani az élelmiszerét. Vesződni a tyúkól meszeléssel, a beszaladó gyerekeknek kenni egy kenyeret, karó mellett guggolva megenni az első napmeleg paradicsomot. És akkor van élet. Vannak lelkek a faluban, akik törődnek a körforgással, az élesztéssel, gyümölcsének élvezésével, az elmúlás tiszteletével. Láttunk néhány eladó ház táblát, és csak remélni tudom, füves kertet tartók és külföldiek helyett ezek az írások tényleg gazdálkodni vágyó emberkéknek segítettek.
Én most arra kérlek, kapaszkodjatok a földbe és egymás kezeibe, mert nincs más kiút, nincs ezen kívül semmi, ami odavezetne az élet oltára elé.

Köszönjük ezt a szép utazást!

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Pápa: 22,9 km
Győr: 42,3 km
Veszprém: 63 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba kezdenének. Eljárhatnának közösen piacra, értéket teremtve a helyi élelmiszernek, elláthatnának a közelben éttermeket, közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel, szervezhetnének egy bevásárló közösséget Turisztikai célú vállalkozásba is érdemes belekezdeni, kedvelt célpont lehet a település természeti adottságai miatt.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
A falu honlapja

Facebook oldaluk nincs/nem találtam

Nagyon kevés a térségben a helyi élelmiszerrel kapcsolatos kezdeményezés, érdemes lenne összegyűjteni a környéken termelőket: Győrben talán van termelői piac a Dunakapu téren, de ennél sokkal aktívabb szervezés kellene, erre is jó lehet ráállni, munkát fektetni bele.

Termelői piac a környéken: Hétvezér Termelői Piac – Nagygyimót

Ingatlanvásárlás:
Érdemes ellátogatni egy kirándulás alkalmával, remek kikapcsolódás és pihenés is egyben, személyesen jobban lehet tárgyalni is.

 

5 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Bakonyság – 44 fő

  1. Érdemes a helyi termék piacok közé felsorolni a Nagygyimóti Hétvezér Termelői piacot is, Mellesleg lényegesen közelebb van Győrnél.

      • Aztán a kedves tudósító miért nem telepszik le ott ha ilyen remek ajánlást tud adni a fiatalok felé. Más cuccával verni a csalánt nem túl
        korrekt dolog. Tessék házat venni, úgy élni, minden város messze, közigazgatási dolgok messze, boltba nem tudsz csak úgy leugrani, nem járnak buszok vonatok óránként, posta nuku, csatorna sosem lesz, lehet szivattyúzni a sz@rt, nincs munkahely és még sorolhatnám napestig. Ez annak szép és jó akinek havi szinten munka nélkül csörög vmi bevétel és nem kell foglalkoznia semmivel. Pl. a külföldi nyugdíjasok ilyenek.

        • Kedves Szilárd!
          A tudósítónak van háza, megtermeli az élelmiszere nagy részét. Nem fiatal már, és nem ott él, és azt gondolja, ettől még adhat információt olyanoknak, akik kíváncsiak ezekre a tájakra. A csalánt permetlé készítésre használja.

          • Helyes a szöveg… nem értem, miért kell egy jóindulatú kezdeményezést így lesajnálni…pláne információk hiányában. Magam 2 diplomával is túrom a földet és eszem a saját paradicsomom, karalábém… 2021.ben csak öt gyümölcsfát ültettem… már nincs hely a telkemen többre… Aki nem érzi tavasszal a föld hívását, megérdemli hogy az üzletben vegyen zöldséget…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.