Garáb – 41 fő

Dombokon átbukkanva jutunk a faluba, az első megállásnál egy peckes kakassal találkozunk. Úgy jár, mintha büszke gazda lenne, mutatva dicső kis tanyáját, udvarát. Gazdáját megszólítva megtudjuk, a falu lakosságának nyolcvan százaléka nyugdíjas, nemigen művelik a kerteket, itt bejár a szarvas és a vaddisznó, a kertek alól róka lopja a tyúkokat. Megyek az időben vissza, hogy is volt ez régen; hova szaladt a fiatal, hol a kéz, merre ment a kerítés? Száz év híján ezer éves a település… mibe fásultunk így bele, hogy az unoka már bolti szörpöt kap, a zörgős zacskóból szívesebben eszi meg a gyári élelmiszert? Kicsit rá kell fogni, erővel tekerni vissza a tudás kerekét, magunkhoz venni újra a kiskerti tudományt, a paradicsomkaró szúrását, a racka bundájának illatát. A képek között látható példányt Bélának hívják, neve van, gazdája, élete, nincs minden elveszve. Fel kell venni a rogyott cipőt és az ásó élére állni, minél több saját legyen az éléskamrában. Lehetőség van más gazdákkal szövetkezni, bevásárló közösséget alapítva ellátni a környékbeli lakókat egészséges, helyben termett élelmiszerrel. Piacra vinni a frissen kivett retket. Hunyadi János, volt falubirtokos biztosan megszellőztetne egy távoli mosolyt…

(A faluba elkísért az Origó újságírója és fotósa is, elvileg kapok később profi képeket is)

Séta a faluban

Közelben levő városok:

Pásztó: 19,3 km
Balassagyarmat: 38,7 km
Hatvan: 42,1 km
Gyöngyös: 42,7 km
Salgótarján: 44,3 km

Kinek ajánljuk?

Önellátásra berendezkedni készülőknek, turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszerrel a helyi vendéglátást ellátnák. Érdemes felvenni a közeli termelői piac szervezőivel a kapcsolatot, vagy elindítani egyet valamelyik közeli nagyvárosban.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?

Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk nincs/nem találtam

Izgalmas kezdeményezés a Nógrádi Geopark

A termelői piac szervezője az Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás

7 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Garáb – 41 fő

  1. Szép hely, a Tepke kilátóról pl csak 30 perc séta, persze lefelé. 😀
    Hiányossága a cikknek, h nem említi a közelben lévő, (kb 16km) Pásztó várost, ahol vasútállomás van, közvetlen buszjárat Budapestre, Nagy piac, bevásárlóhelyek, két ált. iskola, gimnázium, és kórház is.
    Garáb a Pásztói járáshoz tartozik, és sok Garábi fiatal ott talált új otthont magának.

        • Van kapcsolatunk sok olyan fiatallal, akik vidéken szeretnének letelepedni, az önellátós és vidéken újrakezdős csoportban is megosztom mindig a bejegyzéseket. Sajnos ennél többre nincs kapacitás…

  2. Engem érdekelhet minden új infó erről.
    Ha bármi infó lenne Csongrád Megyéről, kérlek jelezzetek.

    Üdv
    Tamás

    • Kedves Tamás!

      Csongrád megyében eléggé rendben van a háztáji és a mezőgazdaság, nincsenek 50 fő alatti önálló települések, nem voltunk arra 🙂

      Zsuzsa

Hozzászólás a(z) eledofalvak bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.