Kára – 45 fő

Zsaluszemek becsukva, rolószemek lehunyva. Egyetlen utca, néhány elágazással, ott még egy két ház, a fő utcán is elszórva az ingatlanok, patak halad vele párhuzamosan. Valaha sok lelket számlált a falu, a szokásos harangláb helyett templommal találkozunk. Megtudjuk, hogy elég sok ház külföldi tulajdonban van, a falu honlapján is olvasható, szinte büszkeséggel. Ez nem út. Csak a ház nem dől össze, de a település ugyanúgy szalad a vége felé. Az igényesen felújított házat már nem fogja megvenni a megfelelő magas áron egy vidékre vágyó és gazdálkodni akaró ember. Attól, hogy a házak állnak, ugyanúgy csak múzeum a falu, ahol, ha este elmennek a látogatók, belül kongani fog és nem lesz fénye. Jó trágyaszag kell az utcákra, szénába ugró kisgyerekek, segítség a szomszédnak, ha nagy munkája van, tűz a kályhába és sámli az öregnek. A Balaton közel, az egész országban van éledezés, keresik az emberek a tiszta ételt, az állatot, amit szabad levegőn és kukoricán neveltek, a növényt, amit a gazda is jó szívvel megenne.

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Tab: 16,9 km
Tamási: 27,6 km
Kaposvár: 40,7 km
Dombóvár: 44,5 km
Siófok: 45,6 km

Kinek ajánljuk?

Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba, falusi vendéglátásba kezdenének. Eljárhatnának közösen piacra, értéket teremtve a helyi élelmiszernek. Van a környéken, 20 km-es körzeten belül helyi termelői piac és szociális szövetkezet is! (link alább) Elláthatnának a közelben éttermeket, közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel. Szervezhetnének egy jól működő bevásárló közösséget valamelyik nagyvárosban.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri hivatal
A falu honlapja
Facebook oldaluk nincs/nem találtam

Civil szervezetek a környéken:
Kaposvári Éléstár Egyesület

Nézzétek meg, mennyi termék értékesítési lehetőség van a környéken:

Ráksi Porta helyi termelői piac – aktív, értékes kezdeményezés, fogadnak termelőket!
Zicsi Szorgos Kezek Szociális Szövetkezet – ide is lehet termelőként csatlakozni
Néhány termelői piac

 

2 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Kára – 45 fő

  1. Statisztikai adatok:
    45 ingatlanban 45 fő lakik a településen.
    A népesség száma Kára településen 2009-ben 54 fő volt, ez 2014-re 45 főre esett vissza. 5 év alatt tehát Kára településen lakossága 20%-kal, azaz 9 fővel fogyatkozott meg, és a tendencia folytatódik.
    Bűnesetek száma: A 2003-as évben kiugró három bűneset mára egy-két tulajdon elleni bűnesetre mérséklődött.
    Eladó ingatlanok 2,5 – 17,1 millió között négyet is találtam.
    http://ingatlan.com/kara itt két alacsonyabb árkategóriájú, de erősen felújítandó ingatlan van és itt a felső kategória: http://ingatlan.jofogas.hu/somogy/CsalAdi_MUzeum_Y15786_55875464.htm?first=1
    A falu erdő közelében, megfelelő vízbázison, megfelelő termőföldön, levegő-, fényszennyezés mentes területen van, ökofalu, vagy csak ökokultúra kialakítására kiválóan alkalmas.
    Az itt megtermelt bio zöldség-gyümölcs eladható a nem túl távoli nagyvárosokban, akár Budapesten is, ahogy sokan csinálják, házhoz-szállítással, vagy kis piacokon megjelenéssel, ahogy ez a ceglédi fiatalember is teszi:
    http://www.ferfibarlang.hu/sajat-zoldsegeit-szallitja-hazhoz.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.