Keresztéte – 36 fő

Gurulni látszó szénakötegek a határban, ismét megérint a messzi dombok hajlata, az almáskertek a falu felé vezető úton. Nem láttunk erősen rossz állapotban levő házat, eladó házat sem, az elhanyagoltaknak is megvolt a maga bája. Bokor mögé bújva figyelték, ágak közül lesték üvegezett szemeikkel, jön-e új gazda már? A legtöbb ház szépen, frissen felújítva, sokan serénykedtek a portájukon. Hatalmas terek a faluban, az utcák inkább hangulatos mezők, legalábbis avval megtoldva. Több házban is foglalkoznak szállásadással, olyan nagyon gazdálkodni senkit nem láttunk, baromfiak hangja is hiányzott. Pedig fontos lenne, nem az az út, hogy az úton járók pénzén, amit a vendéglátásért fizetnek, ipari élelmiszert vegyünk. Ugyanúgy megférhet a tisztaszoba mellett a kertben a veteményes, magunknak és a vendégeknek is. Attól nem lesz igazi élet a faluban, hogy idegenek megalszanak és körbesétálnak, nincs igazi lelke a falunak, csupán ház, utazó, pénz. Mind idegenek. Mellette helyet kell találjon, ami a földből sarjad és táplál minket, aztán visszaadja magát az elmúlásnak. Őszintén szólva, van más emberi munkának értelme, mint az élelmünk megtermelése? Hova mentünk a tudományunkkal, a műanyag életünkkel? Ha kitekintünk a világba, most jó nekünk?

Séta a faluban

Videó a faluról

Közelben levő nagyvárosok:
Encs: 31 km
Kassa (Sk): 46,4 km
Rudabánya: 43,8 km

Kicsit távolabbi nagyvárosok:
Szerencs: 58,51 km
Miskolc: 61,8 km

Kinek ajánljuk?
Turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszert a helyi vendéglátással ellátnák. Van a közelben bevásárló közösség, rengeteg termelői piac, oda is érdemes becsatlakozni termelőként. A szervezetek, akik ilyen kezdeményezéseket működtetnek, általában nagy tapasztalattal rendelkeznek és segítőkészek, érdemes hozzájuk fordulni!

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
A város honlapja
Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk

Civil szervezetek a környéken
Termelői piacok a megyében

Működő bevásárló közösségek, közösségi mezőgazdaságok a környéken:

Eleven Föld Szociális Szövetkezet
Pro Lecsó Bevásárló Közösség
Pásztortáska Baráti Kör/közösségi mezőgazdálkodás
Borsodi Kosár Kör

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.