Debréte – 22 fő

Lapozom a füzetem, előtör az emlék, ahogy az egy kilométeres erdei úton csak kettes váltófokozatban tudtunk menni. Kuplung, fék, kátyú. Kárpótol az erdő színeivel, a völgyek messzi búbjai. Az Árpád-korban már említik a települést, a falu felé haladva szürke marha csordával találkoztunk, megálltunk pár szóra beszélgetni a pásztorral. Fogadtam volna, hogy nem cserélné másra a munkáját és a kutyáit se. Éppen ebédet vitt neki az asszony… Nézzétek a képeket, a ligetet a házak között, a falut kettészelő patakot. Nem mese, ez Magyarország, Borsod-Abaúj térség, most. Egy eladó ház táblát láttunk, erősen a vadásztatásra és a turizmusra építenek. Vannak álmos házak vetetlen kertekkel, bezárt kisbolt, jószágot nemigen láttunk. Füvet vetnek és vegyszert esznek, tisztelet a kivételnek. Azt mondom, mielőbb forduljunk be azon a sarkon, ahol megláthatjuk, mennyire fontos az ember életében, a legfontosabb, hogy legyen élelme. Minden innen indul. Sok betegség elmarad, az ízület használatban van a leépülés helyett, megy a táplálék be-ki, van élet, van körforgás. Alább mindig megadok sok elérhetőséget, akit lehetne keresni, hivatalok, és civil szervezetek, akiktől sok segítség kapható az induláshoz. A részletekhez pedig muszáj útra kelni, szemlére venni a környéket, egy utolsót markolni a fotel karfájába és útnak eredni.

Séta a faluban

Közelben levő nagyvárosok:
Encs: 39,7 km
Rudabánya: 43,2 km

Kicsit távolabbi nagyvárosok:
Kassa (Sk): 51,8 km
Szerencs: 67,2 km

Kinek ajánljuk?

Önellátásra berendezkedni készülőknek, turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszert a helyi vendéglátással ellátnák. Van a közelben szoviális szövetkezet, akik segítenek az értékesítésben, bevásárló közösség, rengeteg termelői piac, oda is érdemes becsatlakozni termelőként. A szervezetek, akik ilyen kezdeményezéseket működtetnek, általában nagy tapasztalattal rendelkeznek és segítőkészek, érdemes hozzájuk fordulni!

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?

Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk nincs/nem találtam

Civil szervezetek a környéken
Termelői piacok a megyében

Működő bevásárló közösségek, közösségi mezőgazdaságok a környéken:

Eleven Föld Szociális Szövetkezet
Pro Lecsó Bevásárló Közösség
Pásztortáska Baráti Kör/közösségi mezőgazdálkodás
Borsodi Kosár Kör

Az alábbi hozzászólás érkezett: “Debréte – 22 fő

Hozzászólás a(z) Takácsné Varga Eszter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.