Husztót – 57 fő

Domb tartja kézfejét a falu körül, kakukktojást fogadtunk be ismét, többen laknak, mint ötvenen, elnézést kérek, benne maradt valahogy a falvak között. Kanyargós utca vezet fel a templomig, a felső utcából kis ösvényeken lehet az alsó részre lemenni. Látunk karóra tűzött vagdalthús konzervet, egy embert, valamit pakol egy épület mellett, meglepődünk, amikor mondja, hogy ez a könyvtár. Végül három fej sárgadinnyét nyújt felénk. Kocsma nincs, bolt nincs, csak egy rózsaszín rács mögötti mérlegből gyanítjuk, talán közért lehetett. Nem láttunk eladó ház táblát, de gazdára éheset igen, néhány portán fű és dísznövények, néhányban konyhakert és az egyik nyitott udvarban göndör disznók. Valahogy ölelése van a falunak, jól esik menni fel-le, megkerülni a közepét. A dinnyés ember mondja, az ő faluja a szomszéd Kovácsszénája, nézzük meg, de nem megyünk, már bánjuk. Siettünk. Közel van az Orfűi tó, sok hely, ahol szerintem örömmel fogadnák a közelben megtermelt háztáji élelmiszert, csak szervezni kell, összeállni-összebeszélni páran és ellátni minél több embert. Pécsen nincs még bevásárló közösség, hatalmas potenciál, eggyel szabadabb lehet az élet kint a földeken. És kötöttebb, de máshogy. Persze, mondják, nehéz, ha nincs orvos, óvoda… de ha nagyvárosban lakik az ember, ott is utazni kell érte, fővárosban meg pláne, egy jó iskoláért, vagy jó orvosért talán még többet is. Az ilyen kis településeken mindenhol van falugondnok, kisbusszal, akire mindenben lehet számítani. Bevásárol, időst szállít kezelésre, gyereket intézménybe.

Séta a faluban

Közelben levő városok:
Orfű: 12 km
Pécs: 23,7 km
Komló: 24,8 km
Dombóvár: 29,4 km
Szigetvár: 38 km
Kaposvár: 46,8 km

Kinek ajánljuk?
Fiataloknak, de bármelyik korosztálynak, akik összefogva a már ott élőkkel gazdálkodásba, falusi vendéglátásba kezdenének. Eljárhatnának közösen piacra, értéket teremtve a helyi élelmiszernek. Elláthatnának a közelben éttermeket, közétkeztetést a megtermelt élelmiszereikkel. Szervezhetnének egy jól működő bevásárló közösséget valamelyik nagyvárosban.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal
Facebook oldaluk, honlapjuk nincs/nem találtam
Mecsek Zöld Út szervezői
Baranya megyei zöld szemléletű egyesületek

Az alábbi hozzászólás érkezett: “Husztót – 57 fő

  1. Azert a falubusz, gondnok, “mindenbenlehetraszamitani” kombot azt nagyon ne vegye senki keszpenznek!!!! Mert nalunk pl. Ebbol SEMMI nem igaz! Pedig van falubusz es gondnok is….

Hozzászólás a(z) Woller-Szavai Zsofia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.