Sima – 31 fő

A borsodi körutunk első állomása volt a falu. Az eddigieknél több fotót készítettünk, lefényképeztük a faluba vezető utat, milyen a hangulata, a több utcarészletet jobban visszaadja a település egészét. Simára viszonylag sima út vezet, erdőn át, patak mellett, tízes mesekönyv faktorral, délután háromkor már harapható és csípős az októberi alpesi levegő. Nagyot csodálkoztunk, amikor a Borsod-alma-roma prognózis után egy ilyen helyen voltunk. 250 éves kocsányos tölgy áll a faluban, sok vendégház, ott jártunkkor az utcán sétáló vendégek nagy része terepmintás öltözetben, néhány ház falán trófeák. Haszonállatot nem igen láttunk, a kertek is inkább füvesítettek és díszesek. Borsodnak ez a területe almatermelő környék, valószínűleg az éghajlat és a talaj adottságai miatt. A falut széles, szellős, parkos utcák jellemzik, hegyek ölelik körbe. Szépen felújított ifjúsági tábor is van, és néhány eladó porta is, megtaláljátok a telefonszámokat a fotók között. Valószínűleg a vendéglátásra és a vadászatra épül a falu fennmaradása, így elkelhet néhány olyan gazdaság, ahol kecskék, kisállatok, kerti növények adhatnák a vendégfogadáshoz a helyi finomságokat, lehetne arra építeni, hogy egy helyi gazdaság ellátja élelmiszerrel a vendégházakat. Hegyi levegőn legelt kecske sajtját a reggelihez.

Séta a faluban

Közelben levő nagyvárosok:
Encs: 17,2 km
Szerencs: 26,3 km
Sárospatak: 30,2 km
Sátoraljaújhely: 40,5 km

Kicsit távolabbi nagyvárosok:
Miskolc: 57,8 km
Nyíregyháza: 63,6 km
Kassa (Sk): 63,1 km

Kinek ajánljuk?
Turizmusban gondolkodóknak, vagy akik megtermelt élelmiszert a helyi vendéglátással foglalkozóknak értékesítenék. Van a közelben bevásárló közösség, rengeteg termelői piac, oda is érdemes becsatlakozni termelőként.

Kivel érdemes felvenni a kapcsolatot?
Polgármesteri Hivatal a város honlapján
Facebook oldaluk nincs/nem találtam
Civil szervezetek a környéken
Termelői piacok a megyében

Működő bevásárló közösségek, közösségi mezőgazdaságok a környéken:

Eleven Föld Szociális Szövetkezet
Pro Lecsó Bevásárló Közösség
Pásztortáska Baráti Kör/közösségi mezőgazdálkodás
Borsodi Kosár Kör

11 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Sima – 31 fő

  1. Sziasztok! A saját képeitek hol vannak ehhez a bejegyzéshez, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk. 🙂 Imádom ezt a kis falvak sorozatot, az egész honlapot, nagyon jó hogy helyettünk, olvasók helyett bejárjátok az országot, nekünk csak ki kell választanunk, hol szeretnénk letelepedni. 🙂 Annyira jó hangulatuk van a falvaknak, nagyon jók a képek, és a cikkek szövege is. Csak így tovább!!!

  2. Üdvözlet! Lehet tudni valamilyen oldalon esetleg, hogy milyen áron vannak az eladó házak? Köszönöm, ha választ kapok.
    Üdvözlettel: B.né Ilona

Hozzászólás a(z) eledofalvak bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.