Zsibrik – 14 fő

Még keresi a fejem a városi zajt, de a durván egysávos erdei út kimossa belőle az urbán maradványokat. Megállunk a lombok közül előbukkanó tónál csodálkozni, vajon mi történne, ha valaki szembe jönne, mert semmi esély a kitérésre. Zsibrik nem önálló település, a közelben jártuk és nem bántuk meg, hogy eltértünk a magunk által felállított szabálytól. A faluban nemigen van aszfaltos út, a házak gyönyörűen felújítottak, több helyről beszélgetést hallunk és eszembe jut, hogy drog rehabilitációs központ működik. Átkelnénk a hídon, de csak szemmel, a tégla halom nem engedi. Gyönyörű halastava van a településnek, halászházzal és olyasféle zavartalansággal, ami vigyázzállásra készteti az embert. És csendre. Megállni egy süket pillanatban és észrevenni, a néma csoda sokkal hangosabban szólhat belül, mint a legszebb nagyvárosi pezsgés. Nem láttunk eladó épület, a felújításra várók is a rehabilitációs intézeté, itt most nem buzdítok, nem írok közeli városokat… beszélgettünk két fiatal sráccal, egyik pár hónapja, másik három hete lakója a drog központnak. Hát… nagyon nehéz dolguk van éppen szegényeknek…

A google autó se járt a faluban, így a séta elmarad.

26 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Zsibrik – 14 fő

  1. Volt egy gyönyörű evangélikus temploma is a falunak, a rehabosok háza mellett. Sajnos nem volt pénz a felújítására, veszélyessé vált így tavaly lebontották…. nagy kár érte :(. Én tavaly előtt még láttam, rossz állapotában is látható volt egykori szépsége.

  2. Hm, ezekkel a kis falvakkal kapcsolatban gondolkozom, nagyon. 52 éves villamosmérnök, koncertszervezőként elég budapestről.
    3 dolgot csinálnék:
    1. Alkotóház, hangstúdió zenészeknek
    2. Méhészkedés
    3, Fajtiszta pl. puli tenyésztés….

    Vélemények?

    • Szerintem fantasztikus elképzelés, amit meg kell valósítani. S, így mások is követhetik a példád. 🙂 Én drukkolok!

    • Szerintem nem kéne elrontani egy hangstúdióval, sem kutyateleppel a falu életképét. Földet, erdőt kéne művelni, amiért ez a falu is született egykoron. Kár ,hogy azok gyermekei akik még értettek a földhöz ,és annak rendje-módja szerint becsülettel művelték, alig maradtak néhányan.

      • Nagyon egyetértek!!! Akkor lesz élet egy faluban, ha élelmiszert termelnek 🙂
        Én azt tapasztalom, sok fiatal érdeklődik a mezőgazdaság iránt, szerencsére…

      • Véleményem szerint egy új impulzus mindenképp jót tenne a falunak, de csak akkor ha figyelembe vesszük a falu sajátosságait. Nem a hangstúdióval van baj, hanem ha városi látképet próbálunk csinálni a faluból. Ha tiszteletben tartjuk a falu mivoltát és ahhoz igazítjuk a tevékenységünket, akkor miért ne? Egy hangstúdiónak köszönhetően több fiatal fordul meg a faluban és ki tudja, talán ez menti majd meg…
        Zenészek vannak a faluban és egy parasztházban működő hangstúdióval nincsen semmi probléma, sőt nő a zenei élet aminek mindannyian örülnénk. A lakók közül néhányan amatőr zenészek, néha összejönnek öröm zenélni, mellesleg a közelben lakik a piramisos Révész Sándor is 😉

        Én a kutyatenyésztést is fantasztikus ötletnek tartom, főleg ha régi magyar fajtákban gondolkodunk és nem palotapincsit szeretnénk tenyészteni. Persze a kialakítás során tiszteletbe kell tartani a falu szépségét és ennek megfelelően kell megépíteni a kenneleket, lehetőleg természetes alapanyagokból falusi dizájnnal. Ez még nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy fiatal földművelők is költözzenek a faluba, sőt minél többen vagyunk annál vonzóbb a falu. Két fiatal család már van, aki biokertészetben gondolkodik és van egy gyümölcskert gazda is a faluban.

        Zsibriken egyre több méhész van, minden évben jön egy, ezen a téren már lehet lassan telt ház lesz :).

        Összességében én drukkolok az ilyen kezdeményezéseknek! Kassai Lajost idézve ” nem az ősöket kell követni, hanem amit az ősök követtek!” , szerintem ebben benne van minden.

  3. Enikő, kérdeztem, hogy tudod-e hiteles forrásból, hány fő lakik, de nem kaptam választ.

  4. Kedves hozzászólók, olvasók!

    Abban valaki tud segíteni hol, milyen formában lehet házak, telkek érékéről-elérhetőségéről tudakozódni Zsibriken.

    Köszönöm ha van segítség….

    Attila – Szeged

    • Szerintem, mivel közigazgatásilag Mőcsényhez tartozik, az ottani polgármesteri hivatalban lenne a legcélszerűbb érdeklődni!

    • Van most is (betegség és öregedés miatt) két ház (együtt+föld) eladó. Érdeklódni privátban lehetséges.

  5. Zsibriken 6 család él, összesen 16 fővel. A lakosok fele nyugdíjas, másik fele középkorú, illetve fiatal. Ezen kívül a KIMMTA Alapítvány működik a falu szívében és van néhány hétvégi ház is. A forrás hiteles, én egy vagyok a 16-ból :).

    A faluban vályog házak voltak, melyeket az idő elmosott. Az ingatlanok többsége külföldi örökösök kezében van… Tudtommal van 1-2 ház és házhely, melyet árulnak/árultak az utóbbi időben.
    A faluban 2 méhész is működik, valamint gyümölcsös kerteket ápolnak. A lakosok között van nyugdíjas zenész, füves asszony, környezetmérnök, fafaragó. Bár csak kevesen lakunk itt, de színes a paletta :).

    Jót tenne a falu vérkeringésének egy pár fiatal, vagy fiatal gondolkodású alkotni és tenni vágyó ember. Mi kisgyerekkel élünk itt és számunkra Zsibrik a világ közepe, 🙂 nagyon szeretünk itt élni.

    Ha van kérdésetek szívesen válaszolok.

  6. Kedves Honlapszerkesztők!

    Ezúton szeretnék köszönetet mondani, hogy eljöttetek és írtatok Zsibrikről!
    Hála Nektek és a kezdeményezéseteknek tavaly új lakója lett kicsiny falunknak egy fiatal lány személyében. Ezen az oldalon talált Zsibrikre, írásotok felkeltette az érdeklődését, eljött és őt is elvarázsolta az a különös és kellemes életérzés, ami a környéken érezhető. Kívánom, hogy sok hasonló embert fújjon a szél mihozzánk és azokba a kis falvakba, amelyek “aludni” készülnek.

    Köszönettel: Laura

Hozzászólás a(z) Selyebi Péter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.